A füge leggyakoribb betegségei, kártevői.

Fügerozsda

A füge legyakoribb betegsége. A rozsda betegség nem füge specifikus, hanem számos növény kórokozója.

Tünetei, hatása a fügére: A fügén először apró sárga foltok jelennek meg, főként a felső leveleken, később ezek a foltok barnás narancssárgára színűek lesznek és szögletessé válnak. A szögletes foltok egybe olvadnak és barnás sáv alakul ki a levélszélén. A levelek elkezdenek becsavarodni az erek felé, majd száradni kezdenek, ennek következtében a felületük zsugorodik.

A csökkenő levél felület hatására a fotoszintézis csökken. A levelek száradni kezdenek, súlyos fertőzés esetén a fa fokozatosan elveszíti a teljes lombozatát. Gyümölcsön egyelőre nem írtak le kártételt. A fertőzési forrás a területen maradt növényi maradványok. A fertőzés már korán, teljes lombkialakulás után megkezdődhet, jelentős fertőzés csak meleg nedves körülmények között alakulhat ki. Magas páratartalom esetén a fertőzés kialakulásának esélye fokozódik. Ideális időjárási körülmények a rozsda megjelenésére a 20-24 C hőmérséklet, 80%-os páratartalom mellett.

Forró, száraz időjárás esetén a rozsda fertőzés nem alakul ki rendszeres öntözés hatására, azonban igen. A fertőzés kialakulásának az esélyét fokozza, ha levelek rendszeresen öntözve vannak.

Védekezés, megelőzés, gondoskodás: Legjobb a betegségmegelőzésére való törekvés. A fertőzött lehullott levelek összeszedése. A fertőzött füge permetezése. Levegős lombkorona kialakítása. Megfelelő termőhely biztosítása: napos helyre kell ültetni a fügét, a talaj legyen laza szükség esetén alakítani kell a koronát, öntözni a füge körüli talaj kell, áztatva, két öntözés között hagyni kell, hogy a talaj kissé kiszáradjon. Rendszeres évi 2X-er tápanyagpótlás.

Füge cerkospórás levélfoltosság 

Elég gyakori levélbetegség a cerkospórás levélfoltosság. A betegség többfajta növény levelén kialakulhat, erőteljes fertőzöttség esetén teljes lombvesztést okozhat.

Tünetei, hatása a fügére: A levélen jelentkező foltok kb. 4-6 mm nagyságúak, szabálytalan alakúak. A foltok közepe világos és határozott, sötétebb színű szegéllyel rendelkeznek. Erős fertőzés fellépésekor a levél nagy felülete elhal, a levelek lehullanak. A korai lombhullás a bokor korai felkopaszodásához vezethet, ami legyengíti a bokrokat, hátráltatja a hajtások, vesszők növekedését, beérését. Így közvetve csökkenti a következő évek termését.

Megfelelő időjárási körülmények 20 C felett és magas, 80%-ék feletti párartartalom esetén alakul ki és gyorsan terjed. Ez a fajta időjárás kedvez a spórák megtelepedésének, csírázásának a levélzeten. Száraz időszakban terjedésük leáll, csupán enyhe tüneteket tapasztalhatunk.

Védekezés, megelőzés, gondoskodás: Legjobb a betegségmegelőzésére való törekvés. A fertőzött lehullott levelek összeszedése. A fertőzött füge permetezése. Levegős lombkorona kialakítása. Megfelelő termőhely biztosítása: napos helyre kell ültetni a fügét, a talaj legyen laza szükség esetén alakítani kell a koronát, öntözni a füge körüli talaj kell, áztatva, két öntözés között hagyni kell, hogy a talaj kissé kiszáradjon. Rendszeres évi 2X-er tápanyagpótlás.

Füge antraknózis

Az antraknózis többféle növényen kialakuló gombabetegség. A betegség károsítja füge leveleit, termését és a szárát.

Tünetei, hatása a fügére: Az antraknózist okozó gomba a füge gyümölcsét és a lombozatát egyaránt megtámadja. A fertőzött gyümölcsökre a lágy rothadás és a gyümölcs korai lehullása jellemző. Az éretlen gyümölcsök kiszáradnak, és a fán maradhatnak. A fertőzés kis, beesett, elszíneződött területet eredményez. A területek a kor előrehaladtával megnagyobbodnak, és rózsaszínű spóratömeggel borítják be őket.

A fügefa levelein apró, kör alakú foltokat formájában jelenik meg az antraknózis, amelyeknek sötétbarna a szegélye. A foltok idővel elterjednek és egymásba olvadnak, egyre nagyobbak lesznek, végül a levelek elszáradnak és lehullanak.

A fertőzés kialakulását segíti a csapadékos, párás időjárási körülmények.

Védekezés, megelőzés, gondoskodás: Legjobb a betegségmegelőzésre való törekvés. A fertőzött terméseket, leveleket el kell távolítani. A lehullott terméseket és leveleket össze kell szedni A fertőzött füge permetezése. Levegős lombkorona kialakítása. Megfelelő termőhely biztosítása: napos helyre kell ültetni a fügét, a talaj legyen laza szükség esetén alakítani kell a koronát, öntözni a füge körüli talaj kell, áztatva, két öntözés között hagyni kell, hogy a talaj kissé kiszáradjon. Rendszeres évi 2X-er tápanyagpótlás. Termés tárolása esetén, olyan helyen kell tartani a fügét, amely helység hőmérséklete 0-5 C közötti, 40-50 % páratartalmú.

Füge alternáriás rothadás

Gyakori, jellegzetes betegség, amely többfajta gyümölcsön jelenhet meg.

Tünetei, hatása a fügére: A betegség a termések felületén apró olíva zöld színű foltokban jelenik meg. Szintén jellegzetes tünet a terméseken megjelenő enyhén besüllyedő sárgás-zöld foltok. A foltoknál a termések rothadni kezd a foltok vizenyőssé változnak. A rothadó foltokon a fertőzés előrehaladtával megjelenik a gomba mitospórája.

A fertőzés 22-28 C hőmérsékleten, 50% páratartalom felett jelenhet meg. Az alternária a leszüretelés után is megjelenhet a termésen, ennek oka, hogy már szüret előtt nem sokkal vagy szüret alatt is fertőződhet a termés, illetve a tárolási körülmények nem megfelelőek.

A betegség fő forrása a fertőzött növényi maradványok, ezeken telelnek át a spórák és megfelelő időjárási körülmények hatására fertőzik újra a fügét.

Védekezés, megelőzés, gondoskodás: Legjobb a betegségmegelőzésére való törekvés. A fertőzött lehullott termések leszedése, a lehullott termések összeszedése. A fertőzött füge permetezése. A terméseket időben kell leszedni, kerülni kell a túlérést. Levegős lombkorona kialakítása. Megfelelő termőhely biztosítása: napos helyre kell ültetni a fügét, a talaj legyen laza szükség esetén alakítani kell a koronát, öntözni a füge körüli talaj kell, áztatva, két öntözés között hagyni kell, hogy a talaj kissé kiszáradjon. Rendszeres évi 2X-er tápanyagpótlás. Termés tárolása esetén, olyan helyen kell tartani a fügét, amely helység hőmérséklete 0-5 C közötti, 40-50 % páratartalmú.

Füge mozaik vírus

A füge mozaik vírus egy régóta ismert füge betegség, az egész világon elterjedt.

Tünetei, hatása a fügére: A betegség következtében a levélen jól látható nagy sárga, gyűrűs, úgynevezett mozaik foltok alakulnak ki. A levelek a normálisnál kisebbek, deformáltak lesznek. A levelek alakja tölgyfalevél formájúra válnak. A foltok idővel a teljes levélfelületre kiterjednek, majd barna színűvé válnak, beszáradnak, majd a levél lehullik. A kórokozó mind a levélen, mind pedig a gyümölcsön megjelenik. A fertőzött gyümölcsök a vírus hatására deformálódnak, aprók lesznek végül lehullanak. A vírus hatására a termés mennyisége csökken. Idővel a füge termésképtelen lesz.

A füge mozaik vírus oltással (fertőzött vágóeszközzel, a fertőzött füge nedve rákerül az eszközre) kerül a növénybe, fertőzött növény szaporításával, dugványozáskor vagy szívó, rágó kártevők által.

Védekezés, megelőzés, gondoskodás: A vírusbetegség ellen csak a fertőzés megelőzésével lehet védekezni. Vírusmentes fügét kell venni. A meglévő fügét rendszeresen permetezni kell.

Füge kártevői

Amerikai lepkekabóca

Amerikából behurcolt több tápnövényű szívó kártevő.

Leírása, hatása a fügére. A kifejlett egyed 7-8 mm nagyságú. A rovar testét és szárnyát vékony viaszréteg fedi, színe szürke. Magyarországon egy nemzedéke van, tojásai telelnek át. A tojások májustól júniusig kelnek ki, ezután kezdenek károsítani, amely augusztusig a tojásrakásig tart.

Az amerikai lepkekabóca a füge vagy más növény levelének a fonák oldalán szívogatnak. A lepkekabóca felismerhető a levelek hátoldalán látható fehér színű viaszbevonatról is, ebben vannak a tojásai.

Védekezés, megelőzés: Legfontosabb a megelőzés permetezéssel május végétől, június elejétől, amikor kikelnek. Meglévő fertőzés estén, szintén permetezni kell.

Füge levélmoly 

A füge levélmoly a lepkék és a levélmoly félék családjába tartozik. Magyarországon 1955-ben írták le, de sokiáig nem okozott különösebb gondot, nem szaporodott el. 2014 óta viszont egyre gyakoribb a megjelenése.

Leírása, hatása a fügére: A kártevő apró méretű, csupán 15-20 mm-es szárnyfesztávolsággal rendelkezik. Az elülső szárnyak vörösesbarna színűek, míg a hátsó szárnyak sötétbarnák. A hernyója zöld színű, rajta fekete szemölcsökkel, mérete maximum 20 mm nagyságú. A bábja hosszú, barnás színű és a szövedékébe van beburkolva.

Magyarországon és környékén évente 2 nemzedéke fejlődik ki. A kifejlett lepke telel jól védett helyeken. Az áttelelt lepkék rajzása kora tavasszal indul meg. a füge virágain táplálkoznak, majd megkezdődik az áttelelő nemzedék tojásrakása. A tojásokat a levélfelszínre helyezik, csomókban.

A második nemzedék július végétől októberig rajzik és táplálkozik. A kikelt hernyók, amikor elérték a végső fejlettségi stádiumukat, összesodorják a leveleket és ennek a védelmében bábozódnak. Kártételét is könnyű felismerni, a megrágott levelek és összesodort alapján.

A leveleken lévő fekete szemcsés ürülékről is felismerhetőek. A levelek rágása következtében csökken a levélzet asszimilációs felülete. A füge esztétikai értéke a levelek rágása miatt csökken.

Védekezés, megelőzés: A fertőzött fügék permetezése. Megelőzés érdekében is permetezni kell.